NEM-nem
A
"nem" tagadása. A jól definiált, beskatulyázott
"nem" tagadása. A megalkuvó képmutatás
tagadása.
Közismert,
hogy anatómiailag szinte minden ember egy picit hermafrodita.
Maga a biszexualitás is felfogható ugy, mint
korábbi lelki sérülések következtében
kialakult két külön ösztönvilág
egyidejü jelenléte ugyanabban az emberben. A tranzvesztiták
túllépnek a testük adta határokon,
hogy a társadalom skatulyáit ledobva valódi
önmagukat mutathassák. Ilyen értelemben
a tranzveszti, az álruha (a homoszekszualitástól
teljesen függetlenül is) nem más, mint a
társadalmi konvenciók áthágása;
sorompók ledöntése.
A
hétköznapi banalitások nem lépnek
a meglepetések, a rácsodálkozások
országába ehelyett az ürt, a kilátástalanságot
vetitik elénk. A müvészetben a láthatatlan
nyilvánul meg, a kimondhatatlan nyer kifejezési
formát.
Most
itt két müvész mutatkozik közös
kiállítással " ök ugyannak az éremnek
két különbözö oldalát képviselik.
Az egyik inkább gondolati síkon a másik
ironikus, képregényszerü világával.
((((
Mindkét müvészt jól ismerem, vendégeink
voltak a Biener-villában és munkáik diszitik
a villa szoborparkját. Megpróbálom öket
két szóban jellemezni.)))
Turcsány
Villö becsomagolt Vénuszai (PARCEL) rejtett és
nyilvánvaló (látens és manifeszt)
tartalmukkal igazi konfliktusokat azaz paradoxonokat teremtenek
a képzelet és az emlékezet határán.
Gazdagon rezonáló terek és formák
keletkeznek az alig látható de nagyon is átgondolt
beavatkozások során, amelyek felszinre hozzák
a testet, a torzót amiben a felszin alatt lüktetö
élet feszül. A természet adta alap átlényegül
egy nagy feszültséget teremtö règi,
mégis nagyon korszerü formává.
Performenszeiben Villö formátlan idommá
alakul, melynek a felszin alatt megrezzenö, nyugtalanitó
mozdulatai a nagyvilágban szükölö egzisztencia
kinos érzését kelti a nézöben
(Weltschmerz). A külvilággal az egyed sohasem
léphet valóban kapcsolatba, elhatalmasul tehát
szorongása, amelyet tetöz a már emlitett
hétköznapi közhelyek és saját
obszcen ellengesztusainak sorozata.
Claudia
Lauro müveit de föleg zsufolt rajzait szemlélve
azonnal szembeötlik a vezérmotívum: a magzattá
leépült fallosz-bábu minden sorozatában
jelen van: mint a "member-ship" vagy a "soft sculptures" (a
puha-szobrok) vagy a "párnák", a "comics" vagy
akár a "città invisibili" (láthatatlan
városok)-ban is.
Kézjegye egyúttal jelrendszer: szimbolum és
ugyanakkor szimptoma azaz tünet.
Ironizáló kritikai véna ez, tele intellektuális
referenciával. Az ironikus cimek, az abszurdum kiélezése,
a halucinált és szatirikus képalkotás
és az elvonatkoztatás a Claudia munkáit
élettel megtöltö eszköztár. Müvei
a pornográf-képregény parafrázisai,
vizuális nyelvgyakorlatok psychopatholgiája.
Fèktelen asszociációk, a fogyasztói
társadalom dekadenciájának "balladái"
.
Figurálitása teljesen egyedi, szokatlan, groteszk,
visszataszító bábui élettel és
nagy kifejezöerövel töltöttek.
Claudia nem a meglepetésre vagy a megbotránkoztatásra
törekszik, érdeme sokkal inkább a bájos
kifejezöeszköz mellözése. Idétlen
figurái, ezek a harmonikus össztáncból
szépen kisomfordáló szub-humán
lények uj esztétikai élményt lelnek
a torzóban. Nincs nemük: igazi nem Nemek vagy
ahogy itt mondjuk Gender-benderek.
Testo critico di Judith Torok
